Kicsiny generációnk 2 – Reakciók a Népszabadságban

Kicsiny generáiónk c. Népszabadságbeli cikkemre két reakció volt a lap hasábjain. Rövid összefoglalás és viszontválasz.

Pintér Richárd: Elég a visszafordulásból címmel azt kifogásolja, hogy miért fordulok vissza a múltba, amikor a mai baloldali vezetők pártállamban gyökerező egzisztenciáját kifogásolom, miért nem szakmai munkájukkal törődök. A következők miatt:

• a mai magyar politikai elit nagy részének szakmai munkája nyilvánvalóan gyenge, amit elég jól lemérhetünk az ország állapotán és fejlődésképtelenségén. Ugyanakkor valamilyen alapon szükség van a politikusok egymáshoz képest való megítélésére, egy erkölcsi értékválasztásra: ehhez jó eszköz, ha megvizsgáljuk mit tettek az előző rendszerben, mik voltak akkori nézeteik, és miket mondanak ma. Ez a vizsgálat nem lehet persze kizárólagos tényező.
• közhely azt állítani, hogy a jobboldali politikusok is ugyanúgy benne voltak az előző rendszerben. Sajnos ez szinte kizárólag MSZP sara a legfelsőbb szinteken. Orbán Viktor, Áder János vagy Kósa Lajos nem voltak még 1989-ben is KISZ-vezetők. A jobboldalnak ott vannak a saját, más gusztustalan dolgai, például kézenfekvően az, hogy hogyan politizáltak Orbánék 1989-ben.
• az egzisztenciát nem kizárólagosan gazdasági vagy politikai értelemben tételezem, hanem a kettő összefonódásáról beszélek: Gyurcsány vagy Szilvásy vagy Kiss Péter minden síkon a késő kádárizmusból merítik forrásaikat.
• az MSZP alacsonyabb szintjei pontosan emiatt mennek szembe a haladó gyurcsányi reformokkal: a társadalompolitikai tagozat bajszos bácsijaiban nem lehet elpusztítani a reflexeket, amik akkor alakultak ki.

Pető Péter cikkében hitet tesz a belülről jövő, szép baloldali értékek mellett, és ezeket szembe állítja az én vélt konzervatív-elitista megnyilvánulásommal. Bevezetőjében rögtön kiderül, hogyan lett baloldali: apja üzemvezetővé küzdötte fel magát, ő pedig meglátta az auschwitzi gázkamrákat. Abszolút baloldali alapélémények: mondjuk kultúrember már nem nagyon szokott nosztalgiázni a szocializmus évtizedein, még ha Pető-apuka sikeresen lett is üzemvezető. Én úgy tudom, hogy a legtöbben nem lettek semmiféle vezetők, és akik igazán az elveikhez ragaszkodtak nem éltek túl jól. Ugyannakkor a haláltáborok és a nácizmus tagadása sem a baloldal sajátja: a konzervatív értékeknek annyi közük van a tomboló fasizmushoz, mint a Pető-féle szociáldemokráciának a sztálinizmushoz. Szép dolog a szegény embereket segíteni, ami akár lehet fontos baloldali érték is, rendben. Ekkor jön azonban az a pont, ahonnan nem lehet komolyan venni a cikkírót: ,,Olvastam Bibót, csodáltam Adyt. Faltam Giddenst, Blairt, Gyurcsányt.” Nem tudom, hogy hány háztartásban van Gyurcsány és Bibó egy polcon, de nem vagyok ezekről túl jó véleménnyel, akármilyen jó politkus vagy ember is Gyurcsány Ferenc. Nem hinném, hogy akár csak egy sorban is említhető az egyik legnagyobb huszadik századi magyarral, az egyik utolsó hiteles emberrel, Bibó Istvánnal. A koalíciós kormány programja sem egy szép Ady-sor.

,,Olyan társadalomban élünk, ahol sokkal szégyellnivalóbb Molnár Lajosnak, baloldalinak, toleránsnak lenni, mint rasszistának, fasisztának vagy xenofóbnak.” Nem. Valóban a rasszisták meg a fasiszták a szégyellnivalóbbak. De ők sajnos minden országban vannak, nem is kis számban. Ők a társadalom söpredéke. Molnár Lajos ellenben társadalmunk elitje: egy teljesen inkompetens orvos, egy koncepciótlan egészségügyi szervező. Elég ránézni életrajzára: 5-6 kórházból botrányosan kényszerült távozni.

A következőkben megtudom, hogy mivel kiemeltem, hogy egy budapesti elitgimnáziumba járok, konzervatív-elitista vagyok. Szerencséje Pető Péternek, hogy nem találkozott a Radnótiban az igazi elitistákkal: akik alapnak tekintik, hogy ők idejárnak, és úgy vélik ehhez csak a képességeik kellenek. Tudom, hogy ez nem így van, a vitákban többször kikeltem ez ellen a hozzáállás ellen. Ma Magyaroszágon nagyon-nagyon távol vagyunk az esélyegyenlőségtől, és korántsem csak a szellemi képességeink határozzák meg a sorsunkat az oktatási rendszer útvesztőiben. Az egyik ilyen vita akkor zajlott nálunk, amikor felvetődött, a kormány felszámolja egyenlőtlen rendszerünk egyik alapkövét: a nyolcosztályos gimnáziumokat. Ekkor kiálltam emellett, és megpróbáltam elmagyarázni osztálytársaimnak az e mögött rejlő üdvös társadalompolitikai szándékot. A nyolcosztályos gimnáziumokat nem szüntették meg. Mi ennek az oka? Lehet, hogy a mindig csak a nemzet hosszútávú érdekeit néző gyurcsányi reformszenvedély az iskolák tiltakozásán megbukott? Vagy csak a kormány olyannyira koncepciótlan, hogy felismerte: hiába teremtene ezzel egy picivel jobb helyzetet, önön cselekvésképtelensége miatt nem tudna kiteljesedni a változás. És közben az utolsó viszonylag színvonalas értelmiségi képzőhelyek egy csoportja is tönkremenne. Miután eltömegesítették a felsőoktatást, tönkre lehet tenni a középiskolák egy csoportját anélkül, hogy a többinek ebből haszna lenne. Nem, a felsőoktatásban nem attól lesz esélyegyenlőség, hogy mindenki bejut. Attól, hogy mindenkinek meg lesz az esélye, hogy tagja legyen annak a szűkebb körnek, aki bejut. Irtózatos pénzeket pazarolunk buták és gazdagok felsőoktatására, ahelyett, hogy ebből a pénzből valódi esélyegyenlőséget termtenénk. Én úgy gondolom: jó dolog, hogy egy budapesti elitiskolába járok, de mindenkinek meg akarom adni erre a lehetőséget.

Lehet, hogy Pető Péternek, ott és akkor nem számított az aktuális politika, a Népszababság, Kartal Zsuzsa és Prinz Dániel. De azért a kartali stílusban tudjuk meg, hogy a reformokkal a jövőt építjük, a jelenben tett áldozatok árán. Nem. Én nem érzem sem magamat, sem családomat a refomrok áldozatának. Az országot rombolják szét.