Gábor Sára: Inkább a gyors halál, mint a János kórház!!!

Gábor Sára az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola  14 éves tanulója. Blogjában a Szent János kórházban szerzett élményéről tudósít. Átvettük.

Az apukám leesett egy játékszerről és óriási pechére ezt pont a János hegyen sikerült elkövetnie, ami a János kórház hatáskörébe esik. Attól eltekintve, hogy az súlyponti, vagy nem.Mindenki nagyon kedves és aranyos volt, hívtuk a mentőket, aki szintén nagyon kedvesek és aranyosak voltak. Nagyon szmpatikusak is, egészen addig, amíg észre nem vettük, hogy útközben valamilyen homályos úton-módon eltűnt 30 ezer Ft. (szegényeknek nagyon kevés a fizetésük).

Az egész napi rohanás után nagyon „kellemes” volt az a 2-2 és fél óra,amit az ambulancia elött várhatott a tolószékes apukám meg mi, de a pihenésnek is vége szakad egyszer. Ránk szólt egy kedves-nővér, hogy „Mi lenne ha felemelnénk a seggünket és szólnánk, hogy mikor kerül ránk a sor!”, ilyen szívélyes kérésnek nem lehet ellenállni! A vizsgálat ezután röpke fél órán belül meg volt, még egy kis várakozás (a változatosság kedvéért) a röntgenért, és már ott is toporoghattunk a kórterem elött.

Kb. három óra alatt sikerült megállapítaniuk, hogy enyhe agyrázkódása van, amit egy, a játszótéren lévő, szabadságos orvos 5 perc alatt diagnosztizált. Ezek után az izgalmak után jön a java, egy kis könnyed traccsparti a nővérrel.Nagyon udvariasan felkínálta, hogy az apukám válasszon ágyat a kórteremeben (ahol már csak egyetlen hely volt szabadon).

Az elkövetkező fél órás beszélgetés, arról szólt, hogy mi nincs,ami pedig egyértelműen kéne. Mi naív, ostoba fajankók nem cipeltünk magunkkal a kirándulásra: poharat, evőeszközt, pizsamát, papucsot, gyógyszereket stb. Mivel ezek kellenek a traumatológiára. Mi budapestiek vagyunk, anyám hazaszaladt összecuccolt és ott volt órán belül, amíg az apukám nem feküdhetett le, pizsama híján. Ezeken kívül természetesen berakott wc papírt, ami nincs a kórházban, valami pénzt, hogy a nővérke mégse hagyja meghalni és kaját, ami hát igen kórházi…. Én nem tudom, hogy mi történik, ha valaki mondjuk felutazik Debrecenből, baleset éri és a családja csak egy nappal később tud bejönni hozzá (ha nincs hozzáartzója, akkor az biztos halál, ha véletlenül el is látják a sérülését, egy idő után úgyis éhenhal), akkor egy napig nem kap inni (mivel nincs mibe) és civil ruhában üldögél, valami, az enyhe agyrázkódásnál mondjuk komolyabb sérüléssel?!

Amikor bementem a traumatológiára az ajtó mellett egy öreg bácsi egy tolóágyon, félig betakarózva egy egy papírt szorongatva a kezében feküdt, amikor kimentem egy óra múlva ugyanebben a pózban feküdt és csak annyit mozdult meg, hogy lássam nem halott MÉG.

Természetesen a kórház iszonyú lepattant, a lift nem működik (legalábbis a traumatológián biztos nem), az orvosok még csak rá sem néznek a betegekre ellenben a nővérekkel, akik mindig benéznek, hátha akad valami veszekedniavaló.

Én ezt láttam, tapasztaltam a János kórház traumatológiai osztályán, magasról tojok rá, hogy mit akar Horváth Csaba tenni az ingatlannal, de semmiképp sem repdesnék a mennyekben, ha Buda súlyponti kórháza egy ilyen putri lenne!

És egy kommentár a cikkhez (írta: Lili Tamás)

Jobbulást apukádnak! Voltam három napot János-kórházban traumatológián szintén agyrázkódással /ugyan pár óráig eszméletlenül/ most júniusban. Azt kell mondjam, egészen korekt ellátást kaptam, bár az őrzött kórteremben éjszakázni az szerintem kevesek számára jelent alvást is. Minden rosszban van valami jó, belehallgathattam a velem együtt fekvő Kármán Irén kihallgatásába, ez igen érdekesnek bizonyult. Visszagondolva és mondjuk februári Merényi-kórházban töltött időmmel összehasonlítva ott valóban könnyen kaphattam volna pizsamát, meg evőeszközt, talán kicsit több odafigyelést a nővérektől és orvosoktól, egy kicsit hamarabbi és megnyugtatóbb tájékoztatást szüleim felé a helyzetről telefonon, meg azt, hogy ne kelljen kijelentkező betegként fél órát sétálnom, hogy befizethessem az ellátási díjat. Talán ezek valóban nem túl nagy elvárások egy súlyponti kórháztól és ha a szüleim nem olyan segítőkészek,hogy naponta látgoatnak, tényleg elég kellemtlen hiányosságokkal kellett volna küzdenem. Ami apukáddal történt az több ponton szeirntem is megengedhetetlen, én is iszonyat dühös volnék. Az alkalmazottak viselkedése az, ami a leginkább kiábrándító, illetve az, hogy erre mentségként dobhatóak be a kicsiny fizetésük és a rossz munkakörülményeik.Egyébként valószínűleg akinek nagyon nincs, evőezközt, poharat, pizsamát igenis adnak a kórházban, csak kevés lehet nekik raktáron, ezért inkább erőltetik, hogy aki tud, annak szerezzenek. Összébb kell húzni ezt az egészségügyet, hogy ami marad belőle, az normális legyen, vagy be kell vonni segítséget, akár magánkézből. (El)Várjuk a reformok hatását.